Baranyi Ferenc:
Az �brenl�t a b�tors�g

�jf�lkor a s�t�t bel�ml�t,
ilyenkor vallanak a n�m�k,
�s a s�ketek dobh�rty�ja
beleremeg az �jszak�ba.
Nem k�nny� a magunkba-n�z�s,
�t�l�sz�khez �nid�z�s,
jaj, gy�va vagy, megfutsz magadt�l,
ha ilyen �jszak�n elalszol!

Az �brenl�t a b�tors�g itt:
lehurrogni lelked, ha �m�t,
r�gondolni, amire nem mersz,
ak�rmilyen neh�z, keserves,
b�ntetni magad r�stellt k�nnyel,
t�rs-n�lk�li, szegetlen cs�nddel,
n�zni, mid�n a k�pre f�ny sz�ll,
amit az �j t�kre el�dt�r.

� �n tudom: a gy�nges�gem
legl�that�bb a t�k�r-�jben,
s �n l�tom legjobban, hisz �jjel
magam vagyok rossz sz�miz�vel.
Nincs k�nz�bb a felismer�sn�l:
hazugnak l�tni, mit besz�lt�l,
mondand�nak, mit elhallgatt�l,
adand�nak, amit nem adt�l.

Magam vagyok magam fegyence,
b�r�im legkegyetlenebbje,
s m�g az lehet csak, akin l�tszik,
hogy �jszak�kat �ttus�zik,
aki velem �ber az �jben:
legyen b�r�m s ha kell, prib�kem,
de meg�t�lni hogy mer�szel,
aki nyugodtan alszik �jjel?!

Legyen a b�r�m talpig ember,
mag�t-vizsg�l� becs�lettel,
s �t�ljen el, egyazon szinten,
mint embert ember, istent isten,
mint �n-legy�z� �n-legy�z�t,
mik�nt legy�z�ttet legy�z�tt,
de s�rga t�rp�k t�-sisakban
ne mocorogjanak alattam.

Ha sz�monk�r� �jben alszol:
jaj, gy�va vagy, megfutsz magadt�l!
B�r neh�z a magunkba-n�z�s,
�t�l�sz�khez �nid�z�s,
de �ldozzunk ennyit magunknak,
ki�jszak�zott igazunknak,
s azoknak, akik tisztelettel
�gy neveznek minket, hogy ember.