V�rnai Zseni: Csod�k csod�ja

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a f�sz�lak milyen boldogok:
�jj�sz�letnek, �s a bogarak,
azok is mindig �jra zsonganak,
a mad�rdal is mindig ugyanaz,
�jj�teremti �ket a tavasz.

A t�l nekik csak �lom, semmi m�s,
minden tavasz csod�s meg�jhod�s,
a fajta �l, s �r�kre megmarad,
a f�ld �rzi az �letmagvakat,
s a nap kikelti, minden �jra �l:
f�, fa, vir�g, bog�r �s falev�l.

Ha b�lcsebb lenn�k, mint milyen vagyok,
inn�m a f�nyt, ameddig r�mragyog,
a nap fel� ford�tn�m arcomat,
s feledn�m minden b�mat, harcomat,
�ln�m id�met, am�g �lhetem,
hiszen csup�n egy perc az �letem.

Az, ami volt, m�r elm�lt, m�r nem �l,
hol volt, hol nem volt, elvitte a sz�l,
s a holnapom? Azt meg kell �rni m�g,
csillag m�csem ki tudja meddig �g?!
de most, de most e t�nd�kl� sug�r
m�g r�mragyog, s �lel az illat�r!

B�r volna r� szavam vagy hangjegyem,
hogy �reztessem, ahogy �rezem
ez illatot, e f�nyt, e nagy zen�t,
e tavaszi var�zslat ihlet�t,
mely mindig �j �s mindig ugyanaz:
csod�k csod�ja: l�tez�s… tavasz!