A keserű pohár /Reményik Sándor /
Reményik Sándor
A keserű pohár
Ó, nem voltam türelmes szenvedő. Testem a szenvedéshez nem szokott. Az élet nem edzett, csak puhított.
S hogy megjelent a keserű pohár, S felém libegett titokzatosan, Mondván: most eljöttem, hogy kiigyál: Megragadtam vadul a poharat S falhoz vágtam. Ezer darabra ment. De rögtön csorbítatlan megjelent.
S szólt másodszor is a sötét pohár: Ím itt vagyok, hogy te is kiigyál. És igazság ez: szenvednek sokan, S a Te részed még mindíg hátra van. S most kiiszod, ha akarod, ha nem.
Dühöngve vágtam közbe: nem! Nem sóhajtok: "Múljék el, ha lehet" - S fölvetettem daccal a fejemet. Nagyot reccsent a csend - S a makacs pohár újra falnak ment. Ezer darabra ment.
De jaj, mert harmadszor is megjelent. S akkor tudtam, hogy dühöm hasztalan, Enyém, sajátom e sötét pohár - És ki kell ürítenem poharam. Az ajkam kinyílt félig-öntudatlan, A karom kinyílt félig-akaratlan, S felmérve csillagszabta sorsomat, Fogtam s lassan fenékig ürítettem A poharat.
|