Bölcsesség /Kosztolányi/
Keblem vörös: ó megsebeztek! Vért ont sajogva oldalam, vergõdöm a bánatba veszteg, sötét szobába egymagam.
Lezárom ajkamat, velõm ég, szenvedve, tûrve egyedül, gúnyoljatok csak kába dõrék, szivem szárnybontva fölrepül.
Nem háboritjátok meg álmom, mert bú szüli legszebb dalom, a sorscsapást rajongva áldom, s a bánatot magasztalom.
Miért hajíttok, mért dobáltok, reám nehéz, hegyes követ? Hisz minden ádáz, bosszus átkot ezer szelíd áldás követ.
És annyi átka nincs a gaznak, mint mennyi áldásom nekem. Nagy lelkem a jóságba gazdag, és gyõz a törpe lelkeken.
/Kosztolányi/
|