Ó, TUDSZ-E SZÁLLANI... /Tóth Árpád/
Ó, TUDSZ-E SZÁLLANI...
Ó, tudsz-e szállani, törékeny, drága ének, Tapadó sűrüjén a vak sóhaju éjnek, Mint zengő, fénylő lángmadár?... Hiába már! Hisz ezt az éjt a távol ég-terek Sugár dárdája is keresztülfúrni gyenge, Örök arany hegyük tompára törve benne Elporzik, szétpereg.
S a nyúlós, állott és nehéz Lég, melyhez dideregve érsz, Mint vak vér, törten ragadó, Mint vak könny, lomhán fakadó, Nyirkával pihegő meleg melledre olvad, Áthűti szárnyad, fellazítja tollad, Hogy lezuhanj... Ó, ne suhanj Ma, bús madár, inkább fészekre bújj, Míg hajnal nem jön, víg meleggel új!
De hol van enyhe nyugtot adni fészek, Melyet üvöltő............ vészek Le nem vertek? Ó, a kertek Ezer buja lombkeble hol dagad A jóillatú alkonyég alatt? S a legdrágább fészek, melyet röptöd keres, Nem tépett és üres? Szegény madár! Ó, befogad-e, hív-e Az emberek szíve?
/Tóth Árpád/
|