Jules Jouy:
A rongyszedő dala

A bölcsőtől a koporsóig
Minden mulandó, illanó itt,
Ma még jövő, holnapra múlt,
A tarka lepke porba hullt.
Arany, ezüst: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

A szép szerelmes levelek
Fűtő varázsa hova lett?
Kis kesztyű, szalag, régi eskük,
Szép szőke hajfürt. . . hol keressük?
A szerelem: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

Hol a babaruha? Hol a
Gügyögő gyermek mosolya?
Kis fejkötő, parányi pólya?
Csak Isten a megmondhatója.
Az ifjúság: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

És hol a férj, kit eltemettek,
Kit megsirattak s elfeledtek?
Hitvesi hűség, szeretet
Özvegyi fátyla hova lett?
A hűség is: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

És hol a régi naplemente?
A régi erdő régi csendje?
Tavalyi rózsa, orgona?
Tavaszi szellő, nincs nyoma!
Virág, levél: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

Akik ígértek jobb világot,
Mondd, hova lettek a plakátok?
Hol van a sárga, meg a zöld,
A sok-sok nagyhangú jelölt?
Ígéretek: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

És hova lett, kit odadobtak
A csatatérre áldozatnak
A legfelsőbb Hadúr dicsére
Ingyen, hiába hullt a vére.
A dicsőség: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

És hova tűntek, hova vesztek
A régi korhadt fakeresztek,
Bús koszorúval ékesek,
S az árva síri mécsesek?
Emlékeink: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

Mámor, reménység, vágy, tavasz,
Szerelem, álom, ez meg az,
Név, pénz, siker, hit, csókja nőnek,
Zsákmánya mind a rongyszedőnek.
Az élet is: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

A régi versekből mi lett?
Én kis dalom, mi lesz veled?
Ha egyszer elszállsz, könnyű fecske, Nem jutsz eszébe senkinek se.
Kis dalaink: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.

1887