Csillagvirágok /Wass Albert/
Wass Albert
Csillagvirágok
Mikor a tavasz osztja csókjait, S a zöld erdőkön napsugár ragyog, Felébrednek a nedves pázsiton Piciny, fehér kis földi csillagok... A harmatcseppes rétek bársonyára Fehéren hull ezer csillagvirág, Felette lágyan elsusog a szellő, S az erdő szélén intenek a fák... Volt egyszer egy csillag... fényes... ragyogó Ezüst sugártól tündökölt az ég, Reggel is sokáig oltogatta Erős fényét a kékes messzeség... Egyszer meglátott messze valahol Egy sápadt fényű testvér csillagot... De elvesztette... s keserves bánatában A horizonton végig vágtatott... Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra, S a földre hullva többé nem ragyog... A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén Keresik azt a sápadt csillagot... Verseim piciny csillagvirágok, S én egy olyan hulló csillag vagyok, Ezer darabra tépve lelkemet Keresem azt a testvér csillagot...
|