A RÉGI PANASZ /ARANY JÁNOS /
ARANY JÁNOS
A RÉGI PANASZ
Eh! mi gondod a jövőre? Eh! a múlttal mi közöd? Könnyel a múlt sírja dombját S a reménynek száraz lombját Hasztalan mit öntözöd?
Századoknak bűne, átka Mind csak téged terhel-e? Nem talán még sokkal érzőbb, Nem talán még sokkal vérzőbb Honfitársid kebele?..."
Oh, tudom; de bánatomban Meg nem enyhít társaság; Mint szülétlen több gyerekre Osztatlan száll s mindegyikre Az egész nagy árvaság.
Sőt azáltal súlyosb részem, Hogy míg a tett melege Más sebét enyhőbbé tészi: Ő, szegény, csak kínját érzi – A lant méla gyermeke.
Hogy reméltünk! s mint csalódánk! És magunkban mekkorát!... Hisz csak egy pontot kerestünk: Megtalálva, onnan estünk; Így bukásunk lelki vád.
Mennyi seprő a pezsgésben, S mily kevés bor!... Volt elég, Kit nagy honszerelme vonzott Megragadni minden koncot, Nehogy más elkapja még.
Mennyi szájhős! mennyi lárma! S egyre sűlyedt a naszád; Nem elég csak emlegetni: Tudni is kell jól szeretni, Tudni bölcsen, a hazát.
Vagy nekünk már így is, úgy is Minden módon veszni kell? Egy világ hogy ránk omoljon? Kül-erőszak elsodorjon?... Vagy itt-benn rohadni el?
|