Azokban a boldog napokban  

Azokban a boldog napokban
mikor törvény lett, hogy szeretsz
annyira a káprázatodé voltam
azt hittem, nem éli túl ez a test.

A veszett két kar, a vak ágyék.
Zihálva feküdtem éjszaka
s tudtam, ha madárrá válnék
hozzád suhannék: haza, haza.

De nem voltam, nem voltam madár
és csak feküdtem
ősember a vad eukaliptusz-erdőn
kopár szobámban a könyveim alatt.

Csak virrasztottam és mint festményen
nézegettem azt a pillanatot
ahogy a fejed hátradűlt
s elértem a szád: piros Nap a folyót.

S újra éreztem a húsod, azt a
puha villanyt, mellyel a szived átütött
s kezedre gondoltam, érett szavadra
lángoló csontjaim között.

Tornai József