MEGRABOLTAN /Boór András/
MEGRABOLTAN
A vágy virága rút szavakba roppan. Lehervad, mint a sors-alázta kín. Előtted állok ím, belőled egraboltan, Elhűlt a fény a holnap álmain.
Mit ér a rend a béna érételemben, A fulladón a könny már nem segít. Halott a harc a végtelen mederben, Föloldja majd a gyávák bűneit.
Mit érhet mondd a szó, ha csontodig bezártan Magadban égsz és el se mondhatod? Mit ér a jó remény bitang magányban, Csaló már nem lehetsz, csak elhagyott.
Fogadd hát arcom fénytelen karodba, Miképp a láva tenger habjait. Előtted állok ím örökre megrabolva, Hiába már a szó, a vágy, a hit.
(Boór András)
|